Dunaroll - vehicle sharing 4+

Nagy Peter (Hungary)

    • 免费

iPhone 截屏

简介

Az alkalmazásról
A Dunaroll egy elektromos roller megosztó app. A szolgáltatás dokkolás mentes, tehát a szolgáltatási területen belül, a tiltott területeket kivéve bárhol leparkolhatod/szüneteltetheted a bérlést. Továbbá fontos, hogy mindig szabályosan, másokat, a forgalmat, a város szokásos működését nem zavaró, vagy akadályozó módon parkold le a rollert. Azonban fontos, hogy a roller lezárására és a fizetésben való kilépéshez minden esetben csak is a
kijelölt Parkoló zónák valamelyikén van lehetőség. (Ezzel szeretnénk biztosítani, hogy például a pesti bérelhető elektromos rollerek körül kialakult káosz itt a Dunakanyar területén véletlenül se alakulhasson
ki)

Tilos a vízpartot 10m-en belül megközelíteni illetve a magas
hegyeket.

Alkalmazásunk jól kiválthatja a rövid távú közlekedési formákat, háztól házig is közlekedhetsz vele. Barátokkal , ismerősökkel bejárhatod a Dunakanyart, tömegközlekedéssel variálva gyorsan és fáradtságmentesen juthatsz el célodhoz.

Használatával az autós közlekedés zsúfoltságát csökkentheted. Fontos szempontunk, hogy városaink, falvaink még élhetőbbek legyenek, kevesebb autóval az utakon, mégis gyorsabban elérhetővé téve
uticéljainkat.

Hogyan működik a Dunaroll:
-Töltsd le a Dunaroll app-ot!
-Regisztrálj!
-Szkenneld be a rollereken található felső QR kódot vagy válassz ki egy rollert a térképen!
-Indulj!

Fontos!

Lezárásra/Bérlés befejezésére a rollerről készült fotó, Dunaroll appon-
belüli feltöltése után van lehetőség.)

Legyen részed egy vidámságokkal teli kipufogógázoktól mentes
utazásban.

新内容

版本 7.96

- Minor fixes and performance improvements.

App 隐私

开发者“Nagy Peter (Hungary)”已表明该 App 的隐私规范可能包括了下述的数据处理方式。有关更多信息,请参阅开发者隐私政策

未与你关联的数据

开发者可能会收集以下数据,但数据不会关联你的身份:

  • 财务信息
  • 位置
  • 联系信息
  • 诊断

隐私处理规范可能基于你使用的功能或你的年龄等因素而有所不同。了解更多

支持

  • 钱包

    集中管理你的凭证、票券、卡片及更多。

你可能也会喜欢

SofőrHívó - Sofőrszolgálat ...
旅游
MUZEJ
导航
Túratippek
旅游
Szallas.hu
旅游
RentBen - Carsharing
旅游
MOL Limo
旅游