Képernyőfotók

Leírás

Ez az app fontos matematikai alapok gyakorlását segíti azonnali visszajelzéseivel anélkül, hogy megadná a feladatok eredményeit.


Kiknek készült?
* tanároknak, magántanároknak, matekhoz értő szülőknek, hogy segíthessék a gyermekek gyakorlását;
* nagyobb/idősebb diákoknak, akiknek szükségük van rá, hogy az alapoktól frissítsék fel a tudásukat;
* felnőtteknek is alkalmas lehet a szellemi frissesség megőrzésére.

Mit tartalmaz? Milyen témákat lehet vele már gyakorolni?
- sorozatok ( pl.: kettesével számlálás ) különböző módokon megadva, növekvő ill. csökkenő sorozatokkal, és vegyesen is.
- négy alapművelet ( összeadás, kivonás, szorzás, osztás ) gyakorlása főleg a 100-as számkörben, beleértve a szorzótáblát és annak különböző változatait, és az alapműveletekhez kapcsolódó fogalmakat is, úgy mint tag, összeg, kisebbítendő, kivonandó, különbség, szorzótényező, szorzat, osztandó, osztó, hányados. Továbbá a negatív egész számokkal való egyszerű műveletvégzéseket.
- törtek alapjai: törtek értelmezése szövegesen ill. képlettel, egészek szintén egész törtrészeinek megadása, tört egyszerűsítése, bővítése.
- műveletvégzés közönséges törtekkel: törtek összeadása, kivonása akár egyszerűen elvégezhető közös nevezőre hozással, több tudásszinthez, hogy a legtöbben megtalálhassák a nekik való legmegfelelőbb gyakorolni valót! Tört szorzása egész számmal, tört osztása egész számmal, tört szorzása törttel, és törttel való osztás is változatos tudásszinteken elérhető feladatsorokkal!

Összesen 375 feladatsort tartalmaz, ebből 139 ingyenesen használható! Így összesen több mint 23 ezer matematikai kérdést lehet megválaszolni!

A teljes feladatgyűjtemény havi előfizetéssel használható. Az előfizetés nem újul meg magától, aki tovább szeretné használni, ismét megvásárolhatja.

Az alkalmazás tudásellenőrzés jellegű, nem egyesével javítja az eredményeket. Az ilyen jellegű gyakorláshoz, az önálló magabiztos munkára neveléshez alkalmas.

Az alkalmazás célja a gyermek (vagy felnőtt) gyakorlásának segítése. Ennek megfelelően a tanári (vagy videós, vagy könyvszerű) magyarázatot nem hivatott helyettesíteni!

Mi segíteni szeretnénk Nektek, hogy a gyermekek eredményesebben tudjanak gyakorolni, de Ti is segíthetitek a mi munkánkat, ha megírjátok nekünk észrevételeiteket, véleményeteket az alkalmazással kapcsolatban a honlapunkon keresztül! Ennek mi mindig örülünk!

Újdonságok

Verzió 1.0.31

Legújabb feladatsoraink:
1) három szám összege, kiegészítős;
2) három szám összege, különbsége;

Továbbra is jó gyakorlást, és egyre több sikerélményt kívánunk Nektek!

Értékelések és vélemények

4.0 / 5
3 értékelés

3 értékelés

zoli965785467 ,

Sajnos meg sok fejlesztest igenyel

Jó próbálkozás és drukkolok a fejlesztőknek, sajnos nincsennek a feladatok osztályhoz kötve és a magyar matek módszertant sem segítik, pedig valószínűleg könnyebb ezen a felületen játékosan rávenni a gyereket a gyakorlásra. Hajra

Információ

Szolgáltató
Manumath UG (haftungsbeschrankt)
Méret
13.6 MB
Kategória
Oktatás
Kompatibilitás

A(z) iOS 9.0 vagy újabb verziója szükséges. Kompatibilis készülékek: iPhone, iPad és iPod touch.

Nyelvek

Angol

Korhatár
4+
Copyright
Ár
Ingyenes
Alkalmazáson belüli vásárlások
  1. Havi Előfizetés 1 090,00 Ft

Több

  • Családi megosztás

    Akár hat családtag is használhatja az alkalmazást, ha a Családi megosztás be van kapcsolva.

Ezeket is kedvelheti