Emmausz 4+

Piarista

Dirancang untuk iPhone

    • Gratis

Jepretan Layar iPhone

Deskripsi

Piaristának lenni azt jelenti, hogy szenvedélyesen szeretjük azt, amit Kalazancius szeretett. De mi az, amit Kalazancius annyira szeretett? A Názáreti Jézust, az ő evangéliumát, mindazt, amire Ő hív. Mi ezért szolgáljuk a gyerekeket és fiatalokat, különösképpen a legrászorultabbakat. Ezért hiszünk a fiatalokban, ezért járjuk velük az utat, ezért építjük velük együtt a világot. Ez az emmauszi út is. Ezért készítettük nektek ezt az applikációt, melyben megtaláljátok az év minden napjának evangéliumát, a katolikus egyház naptára és a piarista rend saját naptára szerint.


Olvasnál még? Hadd mondjuk el:


Minket, piaristákat az a vágy hajt, hogy Jézus tanítványai, bensőséges barátai és hiteles tanúi legyünk. Kereszténynek lenni elsősorban azt jelenti, hogy ugyanúgy gondolkodunk, mint Jézus, ugyanúgy érzünk, mint Jézus, ugyanúgy cselekszünk, mint Jézus. Szépen megfogalmazta ezt a rendfőnök atya a 2019. október 26-ra írt elmélkedésében: „A hit és Jézus követése nem »elméleti dolgok«, hanem lelkünk mélyén, az életünkben gyökereznek. Valósággá kell válniuk életmódunkban, állásfoglalásainkban, döntéseinkben. Ezért van szükségünk az evangélium olvasására és a vele való imádkozásra. A napról napra történő olvasás így jár majd át minket, mint az eső, mely átnedvesíti és termékennyé teszi a földet.”


Amikor tehát az evangéliumot olvassuk, valójában imádkozni szeretnénk. De mit is jelent imádkozni? Elsősorban nem azt, hogy mások által írt imákat olvasunk, hanem azt, hogy személyesen kitárulkozunk a mennyei Atya előtt és kérjük, hogy alakítson minket. Mi sokszor azt kérjük, hogy Isten változtassa meg a körülöttünk lévő embereket, tegye szeretetre méltóbbá vagy elviselhetőbbé őket, pedig inkább azt kellene kérnünk, hogy a mi magatartásunkat segítsen megváltoztatni irányukban. Jézus egyetlen parancsot hagyott ránk: hogy úgy szeressük a többieket, ahogyan ő szereti őket. Az imádságnak itt a gyökere. Az imádságban azt kérjük, hogy mi változzunk, és az imádság során el is kezdünk változni: szívünk azonos hullámhosszra kerül Jézuséval.


Az evangélium olvasásának a mi életünkben is ez a célja: szeretnénk a magunk életére alkalmazni: Mit üzen nekem ez a szöveg? Melyik szó visszhangzik bennem? Melyik mondat ragadott meg? Mire hív Jézus? Min kell változtatnom? Itt és most mit kell tennem, mi felel meg Jézus szellemiségének?


A 2018 októberében tartott püspöki szinódus az emmauszi tanítványokról szóló elbeszélést használta fel arra, hogy kijelölje a mai egyház fiatalokkal kapcsolatos feladatát. Mi, magyar piaristák örömmel ismerjük el magunkénak ezt a gyönyörű egyházi küldetést: a fiatalok mellé szegődni, mint Jézus, meghallgatni elgondolásaikat, vágyaikat, megérteni kételyeiket, osztozni fájdalmaikban, mint Jézus, mellettük haladni, mint Jézus, segíteni őket megérteni az élet eseményeit, mint Jézus, együtt lenni és étkezni velük, amikor leszáll rájuk az éj, mint Jézus, a szeretet kenyeret megtörő mozdulatával felnyitni szemüket az igazságra, mint Jézus, hogy azonnal elinduljanak és tanúságot tegyenek különleges tapasztalatukról, a gondolkodásukban és életükben végbement változásról.


Hisszük, hogy Jézus mellénk szegődött, együtt jár velünk, és szól hozzánk. Legyünk Jézussal mindennap!

Yang Baru

Versi 1.2.2

bug fix

Privasi App

Pengembang, Piarista, menunjukkan bahwa praktik privasi app dapat menyertakan penanganan data sebagaimana yang dijelaskan di bawah. Untuk informasi lebih lanjut, lihat kebijakan privasi pengembang.

Data yang Tidak Ditautkan ke Anda

Data berikut ini mungkin akan dikumpulkan, namun tidak ditautkan ke identitas Anda:

  • Data Penggunaan
  • Diagnostik

Praktik privasi mungkin bervariasi, misalnya, praktik privasi berdasarkan fitur yang digunakan atau usia Anda. Pelajari Lebih Lanjut

Anda Juga Mungkin Menyukai

Szent István Rádió
Gaya Hidup
Templomi közvetítés
Gaya Hidup
Magyar Biblia (Hungarian)
Gaya Hidup
WWF Léptem
Gaya Hidup
Lovegarden Cardplay
Gaya Hidup
Hit Gyülekezete
Gaya Hidup